Csapatépítő hátizsákos túrára készültünk

A vezetőség azzal az ötlettel állt elő, hogy egy csapatépítő hátizsákos túrára menjünk együtt. Az egész nagyon jól kezdődött és mindenki nagyon izgatott volt, végre egy napot egymás társaságában, de munka nélkül tölthetünk el. A mi részlegünk egy nagy vállalat kis csoportja volt, viszont a cég szorgalmazta az ilyen jellegű aktivitásokat.

Néhány nappal a túra előtt megtudtuk, hogy hatalmas céges konferencia beszélgetésben kell majd részt vennünk pont azon a napon, amikor utazunk. Persze nagy pánik tört ki és mindenki nagyon szomorú volt, hogy talán elmarad az egész.

Vezetőink azt mondták, hogy csak abban az esetben tudjuk megtartani a túrát és részt venni a konferencia beszélgetésen, ha biztonságban fel tudjuk vinni a felszerelést és minden egyéb kelléket, laptopot magunkkal. Valamint a hegy tetején egy ingatlant bérelünk, ahol mind be tudunk kapcsolódni a konferenciába.

Nőknek és férfiaknak egyaránt

Rám bízták, hogy találjak olyan táskákat, amiben elszállítható mindaz, amire szükségünk van. Az egyik kollégám azt mondta, hogy ne aggódjak mert ő tud egy nagyon jó weboldalt, ami nem más mint az Anna Táska Webáruház – Márkás táskák egy helyen! Őszintén szólva ez volt az első alkalom, hogy másoknak kellett rendelnem, úgyhogy rögtön felmentem a weboldalra és átnéztem, hogy milyen lehetőségeink vannak.

Az oldalon több hátizsákot is találtam férfiak számára, ami elég nagy méretű és kialakítása alkalmas laptopok biztonságos hordozására. Egyéb kiegészítőket is szeparálva lehet benne tárolni valamint egyes modelleknél vizes palack is elhelyezhető a táska oldalán. Természetesen nagyon oda kellett figyelnem arra, hogy ezek a hátizsákok azt az eleganciát tükrözzék, amit vezetőink elvárnak ezért a Bugatti férfi hátitáskák és testtáskák remek választásnak bizonyultak.

Ez után ugyebár a hölgyeknek is választanom kellett néhány kiegészítőt persze az Anna Táska Webáruház -ban Márkás táskák egy helyen megtalálhatóak, ezért ezzel sem volt különösebb gondom. Mivel túrázni indultunk elsősorban a praktikusságot kellett szem elött tartani, viszont hölgyek szárára szinte minden márkából akadt megfelelő hátitáska, leginkább Anekke, Tamaris, Jana és Olasz női hátitáskák közül válogathattunk.

Kapcsolatfelvétel

Eleinte kicsit aggódtam, mert egy nagyobb rendelést akartam leadni és csak öt nap állt rendelkezésünkre, hogy megérkezzen. Ezért az elérhetőségeknél felvettem a kapcsolatot e-mailben az Anna Táska Webáruházzal és nagyon gyorsan válaszoltak üzenetemre és megnyugtattak, hogy mindenképpen meg fog érkezni rendelésem az utazás előtt. Ha nagyon fontos kérdésed van, telefonon is el tudod érni őket.

A szállítást futárszolgálat végzi valamint fix áras ezért nem kell attól tartani, hogy a postaköltség megemelkedik, hogy ha egyszerre több mindent rendelsz. Ha nincs lehetőség személyesen átvenni a csomagot vagy sehol sem tudja otthagyni a futár, akkor a megrendelést Pick Pack Pontra is lehet kérni, ahonnan nyitvatartási időben bármikor be lehet ugrani és felvenni a csomagot. Ezek a pontok országszerte már rengeteg helyen megtalálhatóak, városokban akar több ponton is. A futárnál lehetőség van készpénzes vagy kártyás fizetésre vagy ha később nem szeretnél ezzel foglalkozni, akkor megrendelésed után banki átutaláson keresztül is rendezheted a számlát.

Anna Táska Webáruház – Márkás táskák egy helyen! – valóban igaz és mindenki nagyon meg volt elégedve hátitáskájával. Egy biztos, hogy nagyon pozitív tapasztalat volt és másoknak is ajánlani fogom az oldalt. Szerencsére a konferencia is remekül sikerült ezért egy eredményes napot tudhattunk magunk mögött.