Váratlan találkozásból hőszivattyú

Pár nappal ezelőtt összefutottam az egyik volt évfolyamtársammal a Deák téren – nagyon megörültünk egymásnak, és mivel szerencsére mind a ketten ráértünk, beültünk egy közeli kávézóba, hogy egy kicsit beszélgessünk.

Nagyon régen nem láttam, úgyhogy alaposan kifaggattam Barbit a hogylétükről – kiderült, hogy éppen költözés előtt állnak, nemrég készült el ugyanis az új családi házuk, ahol már a gyerekeknek is külön szobája lehet. Lelkendezett, hogy milyen szép, egyszer majd látogassam meg őket – gyönyörű helyen van, kényelmes, ráadásul rendkívül korszerű. Barbiéknál ugyanis kiemelt szempont volt a környezettudatosság, így aztán a meleg vizet és a fűtést is hőszivattyúval oldották meg.

Felcsillant a szemem: a hőszivattyú téma engem is régóta érdekel, úgyhogy el is kértem a cég nevét, akiket Barbiék megbíztak a saját rendszerük megtervezésével.

Azonnal át is küldte nekem a Klíma Global EU linkjét, így rögtön tanulmányozhattam is, mialatt Barbi tovább mesélt arról, miért döntöttek a hőszivattyú mellett. A hőszivattyú rendkívül környezetbarát megoldás: szinte teljes egészében környezeti energiát hasznosít, így minimális áramfogyasztással működtethető. Többféle típusa is létezik: van, amelyik a talaj hőjét hasznosítja, más típusa a talajvíz kivonásával, vagy éppen a légkör hőenergiáját hasznosítva működik, így melegítve fel a vizet vagy a szoba hőjét. Használatával számtalan hátrányát kiküszöbölhetjük az egyéb (például villannyal vagy gázzal, illetve szilárd tüzelőanyagok felhasználásával működő) fűtési módoknak: olcsóbb, nem terheli a környezetet károsanyag-kibocsátással, és a szénmonoxid mérgezés réme sem lebeg a fejünk felett.

Persze mindezt már eddig is tudtam (éppen ezért volt annyira vonzó számomra a hőszivattyú telepítésének lehetősége) – a kérdés leginkább már csak az volt számomra, milyen céget bízzunk majd meg a munkával, ha egyszer nálunk is arra kerül a sor. Ezért is érdekeltek különösen Barbi tapasztalatai – ő azonban csupa pozitívumot mesélt a Klíma Global EU csapatáról. Mivel már tizenöt éves tapasztalattal rendelkeznek, és sokféle, különböző igényekkel rendelkező ügyféllel és eltérő adottságú épülettel dolgoztak, fel vannak készülve minden felmerülő problémára. A kapcsolatfelvétel a céggel rendkívül egyszerű: csak ki kell tölteni egy ajánlatkérő űrlapot a honlapon, onnantól pedig már megy minden a maga útján. Egy munkatárs felveszi velünk telefonon a kapcsolatot, és egyeztet a továbbiakról. Helyszíni felmérés nélkül semmilyen tervet vagy konkrét árajánlatot nem készítenek – rendkívül fontos ugyanis a pontos adottságok feltérképezése a minőségi végeredmény garantálása érdekében. Alapelv továbbá a cégnél, hogy kizárólag jó minőségű, megbízható eszközökkel és anyagokkal dolgoznak, ami hosszú távú garanciát biztosít a zavartalan működésre. A hőszivattyú ugyanis mindenféleképpen hosszútávú befektetés – kifejezetten pénztárcabarát tud lenni, ha jól van megtervezve, de ehhez természetesen egy megfelelő szakértelemmel rendelkező, profi és megbízható csapat kell. Mint amilyen a Klíma Global EU.

A váratlan találkozásnak tehát nem csak egy kellemes beszélgetés lett az eredménye, hanem egy hasznos link is, amit mindenképpen érdemes elraktároznom – a közeljövőben ugyanis még jól jöhet.