Nem csak a lakásra költöttünk, hanem az étteremre is

Ráfért már a lakásunkra egy kis felújítás, szóval osztottunk, szoroztunk, és a vége az lett, hogy nem csak a lakásra lesz elég pénzünk, de még az étterembe is tudunk venni új gépet. Ez nagy öröm volt, mert már évek óta nagy álmom volt, hogy legyen csavart fagyi gépünk az étteremben. Ráadásul még elég olcsón is találtunk egyet. A terv amúgy az volt, hogy a lakásban nyílászárót cserélünk, és az egyik szobát kifestetjük. A nyílászáró csere végül kevesebbe fájt, mint ahogy azt terveztük, így a maradékból, meg amit a nyaraláson megspóroltunk (mert ugye idén nem mentünk semerre, mert covid), annak egy részét erre a nagyon aranyos csavart fagyi gépre költöttük. A legtöbb ember azt gondolná, pénz kidobás volt, mert csak nyáron fogy a fagyi, én viszont olyan étlapot szerettem volna tervezni, aminek a desszert része valamilyen fagyit is tartalmaz. épp ezért volt elengedhetetlen ez a gép. Persze lehetett volna gombócos is, de őszintén azt annyira nem szeretem, és szerintem a nagy többség is a csavart, puha fagyit preferálja, pláne, ha desszertről van szó. Nem akarja az ember még pluszba rágni azt a fagyit, hanem azt akarja, hogy olvadjon el a szájában.

A gépet a Dealer – Gastro & Ice Dealer oldaláról rendeltük, és nagyon meg vagyok vele elégedve már most, pedig nem rég jött meg. Már nem először rendelünk tőle éttermi gépet, és már az előző alkalomkor is nagyon meg voltunk velük elégedve, ezért is gondoltam, hogy először őket nézzük meg. Emlékeztem, hogy nem csak vadi új termékeket adnak el, hanem használtakat is, és tekintve, hogy vége a nyárnak, plusz, hogy milyen rossz nyár lehetett a vírus miatt, feltételeztem, hogy több gép is lesz eladó. Amit nem gondoltam, az az volt, hogy egyből az első lesz a befutó, amit a puha fagyi gépek címke alatt találunk. Egy egykaros fagyi gépről van szó, ami egy rendes fagyizóba kevés lenne, de hozzánk pont elég, és az ára is nagyon jó, tekintve, hogy a legtöbb másfél milla fölött van. Ez nagyjából fele annyi volt, úgyhogy jól vállon is veregettem magamat, amiért ilyen szemfüles voltam.

Dealer - Gastro & Ice Dealer

Az Dealer – Gastro & Ice Dealer, csak hogy magáról a cégről is beszéljek, ha már egyszer a terméket elkezdtem ajnározni, egy olyan cég, ami nagy-konyhai gépek eladásával foglalkozik, legyenek azok használtak vagy újak. Ahogy mondtam, nagy-konyhai gépek, szóval az átlag háztartási szakács itt sajnos nem valószínű, hogy megtalálja, amit keresett, pláne nem abban az árkategóriában, amire gondolhat. Mivel ezek professzionális gépek, az áruk reflektálja a vendéglátó ipar árait, és a tényt, hogy ezeket bizony még évekig fogod használni, ha minden igaz, jó egészségben. Persze, fel lehet tenni, miért adják akkor el ezeket, ha olyan jól szuperálnak, de ennyire szerintem nem kell cinikusnak lennünk: bezártak, elköltöztek, vettek helyette jobbat; az emberek sok okból adnak tovább a tárgyaikon, így a gépeiken is.

Hogyha esetleg az olvasók között akad olyas valaki, aki szintén éttermet, cukrászdát vagy fagyizót vezet, esetleg most szeretne nyitni egyet, annak mindenképpen ajánlom, hogy nézzen körül a Dealer – Gastro & Ice Dealer oldalán. Nem csak nagy választék közül válogathat minden kategóriában, de nagyon jó árakat is találhat még olyan professzionális kategóriákban is, amik itt vannak feltüntetve. Én biztos nem hagynám ki, már csak kíváncsiságból sem.

Mivel a cég, aki szervezi, bonyolítja ezt az oldalt tapolcai központú, egyértelmű, hogy az ügyfélkörük nagy része balatoni, vagy balaton környéki, de legalábbis Dunán-túli. Így nem meglepő, hogy mennyi fagyi gépük van a nyár után. Szerintem bőven vannak olyan helyek, ahol nem állandó fagyi géppel operálnak, hanem nyár elején megveszik, majd a végén eladják vissza, és így születik meg a bevételük a kettő költségéből. Azt nem tudom, hogy vajon van-e olyan, hogy az ilyen gépeket kölcsönzik, de feltételezem, az is nagy forgalomban lehet. Na, de vissza a témához. Annyi biztos, hogy ha gasztronómiával szeretnél foglalkozni, náluk szinte mindent megtalálsz, amire csak szükséged lehet, a professzionális sütőn keresztül a nagy grillen át egészen a finom fagyi gépig. Arról nem is beszélve, milyen segítőkészek, hiszen hogyha rendelsz tőlük, és előzetesen egyeztetsz velük, akkor egy még a szállításban is tudnak segíteni, ha rászorulsz, hiszen ezek a gépek bizony se nem picik se nem pille könnyűek. A termékekre természetesen garancia is vonatkozik, hiszen ezek nem olcsó dolgok. Az újonnan vett berendezésekre egy év, míg a használt termékekre 3 hónap garanciát tudnak biztosítani. Szerintem ezek teljesen korrektek, hiszen egy telefonra, vagy egy laptopra sem kapsz többet, ezek pedig nagyon nagy stressznek vannak kitéve, így szerintem nagyobb az esélye annak is, hogy talán meghibásodnak. Ilyen esetekben nem árt, ha a gépet már aznap leteszteli az ember, megnézi, minden rendben van-e vele. Mivel ezek sokat használt gépek, hamar kiderül, ha valami problémájuk akad. Főleg inkább a sütő-főző gépeknél, de a fagylat készítő gépek esetében is valószínű. Ezért gondoltam, hogy ezeket a gépeket csak ideiglenesen veszik meg, mert a három hónap egy használt fagyi gépnél nagyjából pont egy szezon, és akkor utána meg eladhatod… vissza mondjuk (de nem hiszem, hogy ugyanannak adnák vissza, akitől vették), és akkor nem foglalja a helyet feleslegesen, meg nem kell attól félni, hogy állásában tönkre megy.

Persze, ahogy már mondtam, ha nem a fagylalt készítés a te specialitásod, akkor sem kell, hogy egyből sarkon fordulj, hiszen a jégkása gépek; jeges-, és forró italokat készítő gépek forgalmazása és a fagylalt- és jéggépek mellett a pizzakemencék, mérlegek, robotgépek, húsipari gépek, sütőipari gépek, nagy-konyhai és kereskedelmi gépeket is egyúttal forgalmaznak, arról nem is beszélve, hogy akadnak is csomagoláshoz szükséges, illetve előkészítő gépek is. Szóval, ha a vendéglátás valamelyik szektorába tartozol, ahol ezeknek a gépeknek valamelyikére rászorulnál, nyugodtan keresd fel a Dealer – Gastro & Ice Dealer weboldalát, és nézz körül. Igen magas színvonalú, minőségi gépeket találsz majd itt. A legjobban engem a húsipari gépek és a csomagolás technika lepett meg, mert ez az, ami nem kimondottan tartozik a vendéglátáshoz, sokkal inkább tényleg magához a húsiparhoz. De mivel a vendéglátás is csalfa, mert időszakos, gondolom ezzel ők is egy stabil ügyfélkört szeretnének, akikkel esetleg év közben is tudnak üzletelni. De ez már csak találgatás a részemről.

Remélem tetszett nektek ez a kis szösszenet, én nagyon élveztem megírni nektek, mert olyan ritkán tudok a főzésről és a konyhai dolgokról beszélgetni anélkül, hogy rám szólnának, hogy hallgassak már el, hogy lehet, hogy most átlendültem a ló túloldalára. Mindenesetre nagyon jól esett kiönteni a lelkemet, és remélem másnak is hasznos információkkal szolgálhattam. A legközelebbi posztig pedig mindenki vigyázzon magára.