Napelemet vásároltunk az új házunkhoz

A férjemmel most költöztünk új családi házba. Ezelőtt egy szűk, rosszul szigetelt garzonlakásban éltünk, amit képtelenség volt rendesen felfűteni, cserébe a villanyszámla az egekben volt, ami azért is zavaró volt, mert jó ideje spóroltunk már az új házra. Ráadásul zavart is, hogy ennyi energiát használunk el, mert meg kell hagyni nem túl környezetbarát az előállítása. Így, most hogy előttünk az új élet mind a ketten egyetértettünk abban, hogy nem lesz felesleges energiapazarlás. Az új házunk szigetelése szerencsére kiváló, viszont ennyivel nem elégszünk meg. A terv: Napelem rendszer családi házra 2021-ben. Ez tulajdonképpen egyben a Napelem Rendszer jelmondata is, amellyel a főoldalukon találkoztam, amikor napelem rendszer telepítő cégek után böngésztem a neten. Miután végig néztem az oldalukat, illetve természetesen véleményeket is olvasgattam már el is döntöttem, hogy tőlük fogjuk megrendelni az új, energiatakarékos berendezésünket. Az oldalukon található leírásban nagyon precízen levezetik, hogy mire miért van szükség, ráadásul azt írják, hogy ingyenes helyszíni felmérést is végeznek, ha valaki az árak iránt érdeklődik, hiszen ahhoz, hogy a megfelelő rendszert tudják betelepíteni szükség van olyan információkra, mint például, hogy mekkora az átlagos áramfelhasználás mértéke az otthonunkban, illetve fontos ismerniük a tető tájolását, illetve szerkezetét is, valamint, azt is meg tudják határozni a felmérés során, hogy melyik modul, illetve inverter lenne a legoptimálisabb számunkra.

Ehhez csupán ki kell töltenünk az oldalon található űrlapot, hogy a cég kivitelező partnere fel tudja venni velünk a kapcsolatot. Ezt követően a szakértők kijönnek a helyszíni felmérésre, megállapítják milyen típusú napelem rendszerre van szükség, és ez alapján már a berendezés, illetve a telepítés árát is meg tudják határozni. Ha úgy döntünk megéri befektetnünk rá, akkor a cég hamarosan neki is áll a munkálatoknak, és nem sokára már élvezhetjük is a villanyszámla mentes hónapokat.

A családunkból persze sokan hőbörögtek, hogy ennyi pénzt akarunk költeni egy nap elemre, ami szerintük csak drága és divatos. De szerencsére miután eléjük toltam a Napelem Rendszer oldalán található táblázatot, amely pontosan levezeti miként fogunk spórolni innentől az árammal, már nem igen volt kivetnivalójuk ellene. Nem véletlenül, hiszen a napelembe fektetett összeg már akár 9 – 10 év után teljesen megtérül, és azt követően is teljesen ingyen élvezhetjük a máskor húzós rezsiáraktól szorongós hónapokat. Ha mindez elképzelhetetlennek tűnik, akkor érdemes utána olvasni, hogyan is működnek a napelem rendszerek. Az világos, hogy az eddig a szolgáltatótól komoly összegért vételezett áramot, így napelem panelekkel teljes mértékben elő tudjuk állítani egy környezetkímélő, megújuló energiaforrás révén.

A rendszer működése azon alapul, hogy a szakértelemmel megtervezett és beszerelt fotovoltaikus rendszer előállítja nekünk azt a mennyiségű áramot, amelyre szükségünk van, illetve adott esetben, erős napsütésben, tehát leginkább nyáron még jóval többet is. Ez már önmagában észrevehető lesz a villanyszámlánkon, hiszen nyáron, vagy napsütéses időben egyáltalán nem kell áramot vennünk a szolgáltatótól. Természetesen a napelem napenergiával működik, tehát annak elektromágneses sugárzásából állít elő egyenáramot, amit pedig a rendszerben található inverter alakít át váltakozó árammá, amelyet fel tudunk használni a háztartásban az áramforrást igénylő eszközökhöz, illetve berendezésekhez. Mellesleg az inverter az egyik legfontosabb eleme a napelem rendszernek, hiszen azon túl, hogy, a megtermelt áramot átalakítja váltakozó árammá biztonsági funkciókért is felel. Például áramkimaradáskor a biztonság kedvéért lekapcsolja a rendszert.

Tehát egyértelmű, hogy a napelem rendszer működése nagyban függ az időjárástól, állandó sötétségben, vagy borús időben nem vennénk hasznát. Viszont ez nem azt jelenti hogy télen nem leszünk ellátva árammal, csak mert keveset süt a nap, vagy hogy éjjel nem tudunk majd meleg vízben fürdeni, vagy esetleg nem lesz fűtés. Ilyenkor lesz hasznos az, hogy nyáron olyan sok energiát állítottunk elő. Az ugyanis nem vész kárba, hanem a rendszer által eljut a szolgáltatóhoz. Ez egy kétirányú villanyóra segítségével történik, amelyen át mi is kaphatunk áramot a szolgáltatótól, de ők is tőlünk. Így télen, mikor a napelem nem termel elegendő energiát mi a szolgáltatótól, fogjuk megvenni azt, épp úgy mintha nem lenne napelemünk. Viszont a nyáron tőlünk kapott áramot a szolgáltató elszámolja nekünk, azaz télen is nulla forint lesz a villanyszámlánk. Ezt a folyamatot, vagyis azt, hogy napsütésben mi állítjuk elő az áramot és továbbítjuk a felesleget a szolgáltatónak, télen pedig mi kapunk cserébe áramot szaldós elszámolásnak nevezik. Szerencsére ebben az országban nagyjából kiegyenlített a borús és a napsütéses órák száma, így egyik fél sem fog jelentős összeggel tartozni a másiknak, tehát télen sem kell húzós villanyszámlára számítanunk. A szolgáltató tehát kiszámolja, hogy mi mennyi energiát vásároltunk, illetve mennyi energiával láttuk el őket.

Többek között ez az oka, hogy megéri napelembe fektetni. Egy jó napelem nem csak, hogy visszahozza az árát, de még évtizedekig, akár 30 évig kiválóan működik vagyis kb. 80% – osan teljesít, de a későbbiekben is jelentősen csökkenti a plusz áramszükségletet.

Ez az, amit már a rokonok se tudtak kifogásolni, hiszen valljuk be nem lesz rossz húsz év múlva is villanyszámla nélkül élni, tudván ráadsául, hogy mindezzel még a környezetnek is jót teszünk. Tehát, mindez nem csupán „divat”, hanem előrelátó gondolkodás és megtérülő befektetés.

Az pedig, hogy drága, megint csak relatív. Mivel megtérül, így csak abban a pillanatban drága, amikor megvesszük. Ráadásul a mi házunk nem olyan hatalmas, és a fekvése sem rossz, így nekünk elegendő egy alacsonyabb teljesítményű rendszer is. Természetesen az ár nagyban függ az épület méretétől, illetve sok mástól is, de ez az áramfogyasztással is épp így van, egy nagyobb ingatlant drágább felfűteni, tehát a napelem hosszútávon mindenkinek megéri, aki erre alkalmas helyen lakik. Ráadásul érdemes kicsit tájékozódni előtte, mert sok esetben, különösen vállaltok esetében napelem pályázatra is van lehetőség.

Mi már döntöttünk a környezettudatosság és a 0 Ft-os villanyszámla mellett, és már meg is volt a helyszíni felmérés. Nálunk biztosan lesz napelem rendszer családi házra 2021-ben.