Legyen éttermünk ellátása is olyan biztos, mint az ingatlanaink

Az ember élőhelye rengeteg mindent meghatároz abban, hogy miként fogja érezni magát és hogyan fog gondolkodni. Az utóbbi évek során a teljes skálát megtapasztalhattam ebből. Mikor gyerekek vagyunk, egy illúzióban élünk. Ki vagyunk szolgálva, fel van takarítva helyettünk a lakás és csak néha szólnak ránk a szülők, hogy most már foglalkozni kéne a saját szobánkkal is. Tényleg elképesztő az otthon biztonsága.

Persze ennek is van pár hátulütője. Az egyik és talán a legfontosabb, az önállóság hiánya. Emlékszem, mikor szerettem volna egy kicsit átrendezni a szobámat, anyám teljesen ki volt borulva. Úgy gondolta, hogy a házban minden tökéletesen rendben van és felesleges ezt felbolygatni. Így életemben az első alkalommal a kollégiumi évek során tudtam kifejezni magamat.

A privát szférát azonban szinte teljesen feladhattam. Szerencsére az egyik haverommal laktam együtt, akivel jól kijöttünk. A három év alatt egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor volt igazi konfliktusunk. Persze ez az aranyélet sem tarthatott örökké, mivel mindketten külföldre utaztunk és új szobatársaink lettek.

Itt tapasztalhattam meg igazán, hogy mennyire fontos az, hogy az embernek megfelelő szobatársa legyen. Az egyik mindig hajnalig fenn volt és égette a villanyt, a másik folyamatosan a szoba közepére dobta a szennyes ruháját és még sorolhatnám az őrültségeket, amiket mások mellett megtapasztalhattam.

Most azonban már sokkal békésebb az életem, mivel lett egy saját lakásom a szülővárosomban. Egy éve lakok itt és hihetetlen felfogni, hogy mennyivel minőségibb lett így az életem. Annyi időm volt gondolkozni azon, hogy miként érzem jól magam, hogy tényleg egyensúlyba kerültem. Nem kell mások elvárásai miatt stresszelnem, viszont a környezetemet tisztán tudom tartani anélkül, hogy mondjuk más ember után kéne mosogatnom. Tényleg ez az igazi szabadság és nem vagyok magányos sem. Mivel a barátaim az utcában laknak, a többiek pedig 10 percre busszal. Jelenleg nagyon elégedett vagyok ezzel, de kíváncsi vagyok, hogy a jövő majd milyen változásokat hoz még.

Az egyik ilyen változás egyértelműen az volt, hogy elkezdtem egy étteremben dolgozni. Főleg a logisztikai dolgokkal voltam megbízva, mint például az evőeszközök beszerzése nagy tételekben. Sokáig a nagykerben próbáltam elintézni ezeket az ügyeket, de a hunniakristaly.hu megtalálásával megváltozott az egész életem.

Az interneten próbáltam valami alternatívát keresni a fizikai vásárláshoz. Mivel a boltokban csak eltévedtem és értékes időt vesztegettem. Ráadásul a készletekkel sem voltam mindig elégedett. A keresésem során azonban szembejött velem a hunniakristaly.hu oldala, ami már első ránézésre egy nagyon megnyerő hely volt.

Mit értek ezalatt? Én úgy gondolom, hogy az interneten nagyon fontos az első benyomás. Hiszen annyi oldal elérhető az adott témában, hogy muszáj kitűnni valamivel. A hunniakristaly.hu pedig ezt könnyedén el tudta érni, mivel nem idegesítő reklámok fogadtak az oldalon, hanem egy jól összerakott kategória választó. Az is tetszett, hogy a hunniakristaly.hu designja is letisztult volt. Az egyszerű, fehér háttér miatt nem fogunk elveszni a részletekben.

A hunniakristaly.hu nem csak éttermek számára biztosít különböző eszközöket. Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy milyen vendéglátóhelyek igényelhetik a szolgáltatásukat, akkor elég csak rápillantani a kezdőlapra. Nem számít, hogy koktél bárról, vagy cukrászdáról van szó, a hunniakristaly.hu mindenki számára tartogat valamit.

Még pluszban a figyelmetekbe ajánlanám az „akciók” részleget. Itt egy ömlesztett listát kaphatunk arról, hogy aktuálisan milyen leárazások vannak érvényben. Ez egy nagyszerű lehetőség, ha az ember spórolni akar. Ha miénk az étterem, akkor a pénztárcánk fog örülni, ha pedig alkalmazottak vagyunk, a főnök biztosan díjazni fogja ezt a megoldást. Ha egyébként a hunniakristaly.hu oldalán járok, én mindig ránézek erre a kategóriára, hiszen az akciók folyamatosan változnak és lehet, hogy éppen valami újdonság érhető el.

De térjünk vissza az étteremhez, mivel engem elsősorban ez érdekelt. Rákattintottam az ehhez tartozó kategóriára és teljesen le voltam döbbenve, hogy különböző, kisebb részlegekre bomlott. Elfelejthettem azt a sok szenvedést, ami a bolti vásárlások során ért. A hunniakristaly.hu oldalán minden logikusan van felcímkézve, úgyhogy biztos nem fogunk az edények közé érkezni, ha éppen evőeszközt keresnénk.

Tényleg szinte mindent lehet kapni, ami étterem kapcsán az embernek eszébe juthat. A legjobban annak örültem, hogy különböző speciális evőeszközöket is lehet venni náluk. Most már hónapok óta gondunk volt azzal, hogy nem tudtunk normálisan homárt felszolgálni, mert nem volt hozzá evőeszközünk. A hunniakristaly.hu oldalán azonban csak pár kattintásra van szükségünk és a múltbéli aggodalmaink teljesen eltűnnek.

hunniakristaly.hu

Emellett még poharakra volt szükségünk, úgyhogy mesélnék egy kicsit arról is, hogy miként néz ki egy ilyen kategória belülről. Ha rákattintunk a „poharak” feliratra, akkor egy szépen elrendezett listát kapunk az összes elérhető termékről. A lista tetején a „top termékek” találhatók. Ezek általában árban és minőségben is a legjobban. Hiszen nem véletlenül veszi őket mindenki. Ez egy másik szabály egyébként, amit követni szoktam az internetes vásárlás során: mindig hallgass a többi vásárló véleményére. Hiszen nekik nincs érdekükben meggyőzni téged egy olyan termékről, ami esetleg nem felel meg az elvárásoknak.

A legnagyobb változás, amit a korábbi vásárlásaimhoz képest éreztem, az egyértelműen az információ mennyisége volt. Mivel minden egyes termékhez rendelve van egy kép, amire még rá is tudunk nagyítani. Ez azonban még nem minden. Ha rákattintunk az termék elnevezésére, akkor egy rövid tájékoztatót is olvashatunk. Én ennek örültem talán a legjobban. Hiszen így konkrétan el tudtam magyarázni a főnöknek, hogy miért is éri meg annyira ez a fajta pohár. Sosem éreztem azt, hogy ennyire tudatosan vásároltam volna.

Ráadásul az árakat sem a polcok alá beesve kell majd keresnünk. Minden termék alatt fel vannak tüntetve, úgyhogy hamar ki tudjuk szűrni azokat, amik nem tartoznak az aktuális keretünkbe. Muszáj megemlítenem, hogy a hunniakristaly.hu oldalán mennyire jó áron érhetőek el a termékek. Ez talán annak is köszönhető, hogy az interneten érhetőek el, de nekem ez nem számított. Annyi volt a lényeg, hogy a hunniakristaly.hu, és én is jól fogok járni a végén.

Megmutattam végül a főnökömnek az oldalt, és hasonló pozitív véleményen volt róla, mint én. Már csak a rendelés leadása volt hátra. Ezzel sem lesz egyébként sok gondunk, pedig sokan ettől a lépéstől tartanak a legjobban. Csupán annyit kell tennünk, hogy behelyezzük a kosárba a kiválasztott termékeket. Ezt a virtuális kosarat egyébként később még le tudjuk ellenőrizni, nehogy hiba legyen mondjuk az egyik megadott mennyiségben. Ha ezzel is készen vagyunk, akkor már csak a szállítási címet és a fizetési módot kell megadni. A kiszállítás pár napon belül megtörténik, úgyhogy nem kell túl sokat várnunk.